Tölts még egyet a világvége előtt.

Rövid és teljesen felesleges bevezető!

A söralátét méretű adóbevallások és az összetett, komoly, kreatív elméről árulkodó gazdasági tervek (folytatjuk) korában elmondok egy sztorit. Ha a végén nettó elme-roggyantnak érzed magad, akkor a mai foglalkozás elérte célját és a szemléletváltásnak nevezett össznépi vaklászás első lépcsőfokát nemhogy vetted, de egyenesen lezuhantál róla…

(Jelen történetnek volt egy első része (ITT). Ha nem olvastad nem baj, maximum ezt sem olvasod el!)

Mi folyik itt?

Ez a valóság! Színes, szélesvásznú kivitelben. Mi egy csorda jámbor és sík hülye kafferbivaly vagyunk, akik könnyed mélabúval toljuk be az abrakot… Egyszer csak gyünnek az oroszlánok, mert… Szóval gyünnek!

Négy opció van!

  1. Oroszlánszar lesz belőlünk. (Lássuk be ez nem túl vonzó alternatíva)
  2. Futunk mint a nyúl és nem veszünk tudomást arról akit elkaptak. (Ekkora seggel? Futni? Mégis meddig?)
  3. Összekapjuk a széles valagunkat ás átmegyünk rajtuk, mint fos a libán. (Na de kérem! Fos? Átmegyünk? …Ez egy kultúrtársadalom. Na!)

A negyedik opciót lentebb írom le. A félreértések elkerülése végett megint szólok, hogy a sztori végén teljesen hülyének fogod magad érezni!

De az oroszlánokat? Mármint arra gondolsz, hogy…

Nem épp! Bár a bivalyok pont így élnek. Egy darabig tűrik, hogy az oroszlánok egyik másik idős, beteg, gyenge társukat elkapják. Aztán egy nap az egyik borjú úgy sír, amikor elkapják, hogy az anyjában megfordul és visszafelé kezd pörögni a miatyánk. Olyankor megindul másfél tonna megfékezhetetlen harag, amit „lelkesen” azaz teljesen agyatlanul követ a csordaszellem.

Na most képzeld „csóri” oroszlánokat!

Korábban ők fújták a passzátszelet. Azt hitték, hogy övék Etiópiától Szomáliáig a világ. Kurváztak, kokóztak, építgették a kastélyokat, helikopterezgettek, aztán „hirtelen” szembejön nyolcmillió tonna riadt Wellington bélszin…..

Na ha ez bekövetkezik, akkor az „állatok királyából” csak némi taknyos pép marad a rengeteg bivalyszarba beletaposva.

Az a gond a fenti gondolatmenettel, hogy a mi oroszlánjaink baromira meghíztak a vérünkön, van egy csomó ordas haverjuk akik csak hobbiból is de csináltak már népirtást, és egyébként is stikában rommá militarizálták magukat, így ma az egy oroszlánra jutó magánhadseregek száma kettő!

Akkor meg mégis miről beszélünk?

Oké, oké… Máris a lényegre evezek!

Tudod a civilizáció folyékony páncél.

Jólétnek nevezik, és addig vonja be az emberiséget ez a máz, amíg a ház előtti boltban lehet kapni sört, borítékos sorsjegyet és szívószálat. Abban a pillanatban, amint a bolt nem csak a kapu előtt, hanem mindenhol bezár, és a pénznek nevezett közös cserealap pont annyit fog érni, mint az a papír, amire rányomták, hirtelen mindenkiből elő fog jönni a kelta hős és kékre mázolt állatok fognak azon meccselni, hogy ki fogja – meglehetősen ocsmány módon – meggyalázni az utca végén lakó csinos özvegyet, és a három kiskorú gyermekét…

No! Ha a képalkotás megvan és látod a deli vitézeket, amint baltával rádrúgják az ajtót egy kiló lisztért, akkor megérted, hogy a civilizáció az a mese, amikor a fáról lemászott hiper-intelligens majmok eltartott újjal esznek pörköltöt, és fanyalognak, ha valaki disznótorról beszél.

Ideiglenes állapot.

Kérdezz meg egy katonát milyen érzés egy AK-47-es birtoklása és ha nem fosod le a rüsztöd attól, amit mond, akkor sürgősen konzultálj egy elmeorvossal. Rászorulsz.

Vissza az apokalipszishez! (Nyugi a sztoriban van happy end, mégsem lehet az egész firkálmány nettó orális vegzálás. Nem igaz?)

Amit ma a világban látsz az, az a fajta átrendeződés, amit egyféleképp lehet megúszni. Úgy ha nem prédaállat vagy, hanem az, amire az evolúció létrehozott.

Oké! Most én érzékelem, ahogy összevonod a szemöldököd, hogy akkor

mi a faszért hozott létre a civilizáció?

A túlélés záloga ma az, ha a hiper-intelligens majmok (elvileg ezek mi vagyunk!) lépnek egyet előre, és a szellem, az elme, a komplex tudás energiáját a kollektív és közös érdek acéljába kovácsolják. Ez annyit tesz, hogy nem a fát vesszük célba, visszamászási szándékkal, hanem elhajigáljuk a sör-alátéteket és belemarkolunk abba a felfoghatatlan és elképesztő szellemi erőbe aminek létezéséről még sejtelmünk sincs, és alapjaiban újrarajzoljuk a civilizációt…

…és ha valaki ebben akadály képez – mindegy ki az – annak a fejét bucira verjük!

Ha van, ami félelmetes, hát ez az!

Mi vaaaan?

A talány az, hogy TE, aki ezt olvasod képes vagy-e felfogni, hogy ki vagy, mi vagy, milyen képességeid és lehetőségeid vannak. Mert ha nem, akkor én most cizellálom.

Kapaszkodj a hajadba! Ez oda fog baszni!

(hatásszünet – nasi, kékfrankos, szivar)

Az elején kell, hogy kezdjem, de nyugi! Pár sor és extra szarul fogod magad érezni!

Kicsit beszéljünk a hatalomról! Ez most olyan divatos. Tudod olyan, mint amikor enervált bölcsészek elmélkednek egy kávéházban az élet pusztulat mivoltáról.

A hatalom erős szó.

Persze vannak fokozatai. A legkegyetlenebb hatalom az, ami elpusztít bármit, ami akadályozza a létezésben, az érvényesülésben. Az elnyomó hatalom diktátum, megfellebbezhetetlen erőszak, abszolút kontroll, és nulla, azaz zéró megértés az áldozatokkal szemben. A legdurvább hatalmat kizsákmányolásnak, rabszolgatartásnak, kizsigerelésnek, elnyomásnak nevezi a közhelyszótár. Az egyszerű realitás mindezt: nyomornak, fájdalomnak, kínnak, félelemnek, gyötrelemnek – hívja, meg olyan “mókás” dolgoknak, mint amit Giordano Bruno érzett, amikor alágyújtottak egy középkori pikniken, szimplán azért, mert beintett a papoknak.

Diktatúra!!! – Affektálják a nagyon szemüveges, vékony-dongájú, fogukat piszkáló fotelszociológusok, miközben faszságokat csacsognak a modern társadalom összetételéről egy kevéssé értelmes csajnak, egy kevéssé vállalható kávéház teraszán, teljesen vállalhatatlan italokat fogyasztva.

Nos. Egyetlen ismert faj volt képes maga alá gyűrni úgy egy bolygót, hogy abba maga a bolygó döglik bele. És ez a korlátlan, felfoghatatlan és iszonyatos erő azé, akit akkor látsz, amikor reggel, köldökig csipásan kitámolyogsz a fürdőszobába és belenézel a tükörbe.

Az a tokás, löttyedt, elfuserált, dongalábú alak, akit látsz – na az a teremtés csúcsa!

És ez nem egy hülye vicc!

Ami te vagy, az önmagában kétmillió évnyi túlélés, harc, küzdelem, vér, áldozat, erő, akarat, és kitartás eredménye… (oké volt benne sok vad és korlátlan szex is, de nem bonyolódnék a részletekbe, mert akkor úgy fog itt minden kinézni, mint egy kupiban… Hja! Már úgy néz ki.) Ha te ma itt vagy, itt élsz, akkor az azért van, mert azok a gének, amik benned vannak, évmilliós folyamatok eredményeként léteznek a világban. Ha egy rakat híg fos vagy, ha úgy érzed te vagy a legkisebb, legkevesebb, leghitványabb nulla a világon, ha úgy véled hogy a létezés voltaképp egy monstre hajazós szopás, de képes vagy összeadni kettőt és hármat, akkor is többre vagy képes, mint az állatvilág komplex egésze.

A véredben ott van húszezer generáció, felfoghatatlan sok náció győzteseinek vérvonala.

Korlátlan, felfoghatatlan, elképesztő, kozmikus, baszott mértékű hatalom birtokosa vagy. És ez nem más, mint az egyetemes emberi tudás elsajátításának és kiegészítésének képessége.

Mi? Hogy?

Ez van!

Tiéd – ha csak töredéke is – az emberiség beléd vert, beléd plántált tudása!

Amit nyolcadik osztályig megtanultál azért százmilliók haltak meg az ókortól napjainkig. És nem csak úgy “egyszerűen”, golyó által, hanem amolyan középkori, maszatolós, darabolós módon. Newton kozmoszának alapját hatodikban tanulod. Gyűlölted, rühellted, de a termodinamika alapjait a kezedbe adták! Kopernikusz ismereteinek java hetedikben egy élelmes gyerek hobbija lehet. Ezért az ismertért ezrek haltak máglyahalált!

Középiskolában találkozol Jedlik, Puskás, Watt, Edison munkásságának gyakorlati titkaival, azaz már olyan ismeretek beavatottja leszel, amikkel háborúkat nyertek alig hetven éve! Az első és második világháború minden ismert gépezete, minden döntő eleme tudósok, gondolkodó elmék, mérnökök munkájának és szellemi erejének az eredménye, amit te már 16-17 évesen kézbe kapsz egy könyvben és ha szar napod van feleltetnek is belőle!

…és egyetemen? Einstein, Planck, Schröndinger, Teller… A világegyetem alapvetései. Olyan mélységeit járod meg a tudományoknak, amik már betekintést engednek a jövőbe, mert a múlt komplex ismeretanyagára támaszkodik.

Tudod mennyien haltak meg? Mennyien adták az életüket, gondolataikat, eszméiket, ideáljaikat, a hitüket azért, hogy ma te azt a GOOGLE oldalain elolvashasd?

(hatásszünet… kékfrankos, némi anyázás… )

Az emberi civilizáció a csoportos érdekérvényesítés és az egyéni ambíció korlátlan és pusztító egyvelegeként az idők kezdetén agrártársadalmat hozott létre a Tigris és Eufrátesz között. Megalkotta az alexandriai könyvtárat, időtlenné tette Hamurapit, piramisokat épített az önkénynek, szabályozta a világ folyóit és tengereit, épített űrhajót és embert juttatott a Holdra.

Annak az eszköznek, ami a kezedben van és amin épp ezeket a sorokat olvasod, az alapjait olyan régen tették le, hogy ha egy képzeletbeli időskálán a jelent és a múltat összekötnénk, akkor Jézus közelebb van hozzánk, mint hozzájuk!

És tudod mire használod mindezt?

Bevásárlásra.

(hatásszünet… agyvérzés… elmészteazanyádpicsájába)

Nem az a pazarlás, ha meghagyod a kenyér héját, hanem az, hogy a fejedben lüktető organikus számítógéppel web-katalógusokat böngészel.

Izé. Én? Dehiszen?

Az evolúció létrehozott egy két lábon járó biológiai számítógépet, amin te hagymát vágsz a szalonnához.

Egy felelőtlen, pusztulat majom vagy, aki esélyt kapott, hogy Istenné váljon, és ezt arra használod, hogy egyetlen maradandó mérőszám az legyen az életedben, hogy képes vagy évente kétszáz kiló szemetet termelni, mert azt képzeled, hogy ha megveszel valamit, attól majd az emberiség fejlődni fog.

Most pedig ülsz a karanténodban és számolgatod a pénzed, hogy vajon meddig lesz elég, és vajon az oroszlánok jóindulata meddig terjed ebben a fantasztikus és eredendően jó világban?

Mégis, hogy jössz te ehhez, hogy lemajmozz?

Ha a korábban elmondottak ennyiben basszák fel az idegeid, akkor sok dolgunk nincs egymással. A továbbiak vélhetően olyan felfoghatatlanok lesznek számodra, mint csótánynak a vízibiciklizés.

De mégis, akkor mi lesz?

Szóval van ez a világgazdasági válság és bár a mi kormányunk ezt erősen titkolja, de lényegét tekintve leállt az ipar és a turizmus, meg szinte minden, azaz csődbe ment az ország, vagy ha nem ment, akkor percekre van tőle.

De ez nem olyan probléma, amit te hiszel. És nem is ez az igazi probléma.

Körberajzolom és állítok a megvilágításon, hogy érthető legyen!

Ehhez olyasmit kell elfogadnod, amit nem akarsz érteni, mert egyfelől konok vagy, másfelől olyan szokások rabja, amire a jelen olvasmány csak akkor tudna hatást gyakorolni, ha egy gumibotra rávésnénk, és levernék vele a vesédet.

Nem az a gond, hogy leállhat a világgazdaság, hanem az, hogy van egy bűvös pont, amin átbillenve már nem is lehet újraindítani.

Persze ettől nem kell beijedni, mert a pontig még van rengeteg időnk.

Szóval ez azért van így, mert a gazdaság termelési potenciáljának nincs kezdőpontja. Azaz nem lehet megmondani, hogy egy fésű (értsd: autó, konzerv, űrhajó) elkészítésének, hol van az első lépése, mert minden gazdasági folyamat komplex összefonódást mutat minden más gazdasági folyamattal. Nem lehet kimondani, hogy egy termék előállítási folyamata hol kezdődik, mert az alapanyagok is voltaképp egy adott szektor végtermékei. Nincs olaj, fúrás nélkül, nincs fúrás szállítás nélkül, nincs szállítás alkatrész nélkül, nincs… és a sor végtelen. Nem a bányászat, nem a vetés az első lépés! Ezek csak egy ismétlődő folyamat egyes elemei. A végtermék, amit megveszel az egy pillanatnyi állapot, de a gazdaság, a termelés első lépcsője nem ismert, mert ilyen NINCS! Minden, mindenből fakad és nem tudsz visszamenni a dolgok elejére, mert az ipari termelés eleje valahol az ipari forradalom környékén volt, amikor a társadalom átállt a tömegtermelésre. Na az 1760 környéke, amikor még menő volt a rizsporos paróka és a népek nem moziba jártak szórakozni, hanem akasztásokra.

Ha a jelen folyamatok tovább romlanak és a leállások elérik a már említett mélypontot, nem tud a gazdaság beindulni, mert hiába ad ki a bank pénzt, a pénz birtoklása nem azonos az indítás képességének birtoklásával.

Mi van?

A korábban elkövetett írásomban utaltam rá, hogy a gazdaság alapvetően a HIT-re van építve, nem pedig értékálló valóságra. Ez pont ugyan az a valóságérzékelés, mint amikor Woodstockban harmincezren gyújtottak rá egyszerre a jointra és senkinek sem jutott eszébe semmi, ami nem volt kék, lila, rózsaszín, sárga, zöld vagy megdugható…

A tőzsdei papírokat épp úgy a hit élteti, mint a gazdaság szinte minden elemét. Egy vállalat létét nem a termékei valós értéke határozza meg, hanem az a HIT, amit az emberek táplálnak a termék iránt. Ez a BRAND. Az az arculat, ami érzelmet, azaz HIT-et kelt benned… Ennek a hitnek a motorja az a képzet, hogy a PÉNZ az egy létező dolog. Hiszen a pénzért megvehetsz bármit, bárkitől, bármikor, ha az általa kínált terméken van árcédula!

DE mi van, ha a PÉNZ is csak HIT?

És az a legfőbb probléma, hogy ha fel akarjuk ezt a válságot számolni (én ezen vagyok és remélem segítesz benne) akkor értened, kell hogy mi a probléma, ami a válságot okozza.

Ha ezt megértjük mi a hiba, azaz hol a probléma, akkor már gondolkodhatunk azon, hogy miként kell azt kijavítani!

Szóval van az a hír, hogy a világban, napjainkban, MINDEN PÉNZ HITEL.

(oké, most kicsit hagylak anyázni, hogy megint mekkora emeletes baromságot hallasz.)

Ez annyit tesz, ha a világon mindenki, mindenkinek megadná a tartozását, azaz az országok, nemzetek, egyének kiegyenlítenék a bankokat, akkor ma nem lenne pénz! Erre van egy elég fasza kis történet és ha van időd ebben az állapotban meghallgatni, akkor gyün a fény!

“Franciaországi, kis hegyvidéki szállodába érkezik egy orosz turista, és megkérdezi van-e üres szoba kiadó, és letesz egy 100 euróst a pultra. A szálloda tulajdonosa megörült, mert mostanában igen pangott az üzlet, és a legjobb szoba kulcsát… adta a vendégnek, aki el is indult fölfele a lépcsőn, hogy elfoglalja a szobáját.

A tulaj fogta a 100 euróst, átrohant a henteshez, kifizetni az előző heti adósságát, és visszament a szállodába. A hentes fogta a 100 eurót, és elrohant a gazdához, hogy kifizesse a hitelbe kért disznót, és visszament a boltjába. A gazda rohant Jennyhez, a helyi örömlányhoz, hogy kifizesse annak szolgálatait, és ment vissza a farmjára. Jenny rohant a szállodába, hogy kifizesse a múlt héten kivett szobák árait, és letette a 100 euróst a pultra. Ebben a pillanatban jön le a lépcsőn, és megy a pulthoz az orosz turista, és közli, hogy a szoba nem felel meg és kéri vissza a 100 euróst, és ezzel elment. Tulajdonképpen senki nem csinált semmit, és mégis mindenki kifizette az adósságát.”

Érted?

Ha nem lenne pénz most a világban azt tapasztalnánk, hogy a világon ott vannak a gyárak, gépek, épületek, földek… Értékek.

A pénz hiánya ugyanis nem a gazdaság hiánya.

De akkor minek a pénz?

A Pénz voltaképp cserealap. Tudod amíg a cipész a pékkel akart megállapodni (valamikor az idők hajnalán) rájöttek, hogy egy pár cipő és egy darab kenyér nem azonos értéket képvisel. És mert nem akarták egymás arcát bezúzni, inkább kiagymoltak egy megoldást. Így a pék, a cipész, a szatócs, a szabó meg a többiek azt találták ki, hogy ha mindannyian kineveznek egy közösen elfogadott csereszközt, amiért bármit lehet kapni, akkor már van közös nevező. Ez lett a pénz, ami eleinte különféle a természetben előforduló ritka dolog volt (például kagylók) de nem sokkal később átálltak a nemesfémekre, aminek a súlya volt a mérték. (Font, Livre, stb.) Később – a kínaiak – papírokat láttak el bonyolult pecsétekkel és azt mondták, hogy egy darab papír egy darab ezüst.

És az emberek hinni kezdtek a papírban. (Egyes teljesen megbízhatatlan források szerint ekkortájt ingott meg Isten első helye).

De a pék nem a pénztől tud kenyeret sütni és a cipész sem a pénztől tudja kiszabni a bőrt. Hanem a tudástól, tapasztalattól…

Jézus korában a pénzváltók már egész szépen megéltek abból, hogy az adott nemzetek, eltérő cserealapját (pénzét) közös nevezőre hozták, azaz a pénznek is értéket adtak. Voltak jobb és rosszabb pénzek. Így a pénz is árucikké vált, amit adtak vettek és a kettő között már volt haszon is. Ezt ma árfolyamnak nevezik. Ez több, mint kétezer éves módszer arra, hogy a pénz kezelésével miként lehet hasznot realizálni. Jézus, mikor vitatható módon és körülmények között, kivágta a templomból a kufárokat (egyesek szerint udvarias volt, mások szerint hangyányit elborult a mi urunk!), akkor voltaképp a szélhámosokat csapta ki a legelőre. Nem tudhatta, hogy kétezer évvel később a világ egyik legnagyobb bankja miatta él és virul majd. (Vatikán).

A pénzváltók sok pénzt kerestek és a barátaik azt mondták nekik, hogy az Ő pénzüket is használják és ezzel több pénzt tudnak adni venni. És ezzel megszületett a bankár és a bankárszakma… Ami gyengéd eufémizmus a törvényesített uzsorára.

De mégis miként jött létre a hitel?

Nos a bankárok észrevették, hogy a barátaiknak nem kell a pénzük. Egyszerűen ELHITTÉK, hogy a bankár képes kezelni és megállapodtak, hogy a bankár ezért mennyi HASZNOT ad. Ez lett a pénz ára, ez a KAMAT. Persze a bankárhoz odamentek más emberek és megkérdezték, hogy nem tudna nekik adni a pénzéből. és a bankár adott és azt mondta, hogy a pénzváltás elmaradt hasznát térítse meg az akinek a pénzt adta. Ez lett a KÖLCSÖN.

Ez még nem volt hitel! Pusztán csak azért, mert kivéreztették azt aki nem fizette vissza az adósságot, még nem beszélhetünk hitelről. Ez csak KÖLCSÖN volt, aminek az árát, a KAMATOT, megfizette az adós. ha nem, akkor persze elvitték a házát, földjét, illetve részben bizarr, részben agyament dolgokat műveltek a feleségével és a gyerekeivel.

Aztán jött az amerikai polgárháború, majd a FED. És a független Amerika, független pénzt kezdett kiadni, ami egy hihetetlen nagy koncepció volt, amíg meg nem jelent néhány igen okos spekulatív bankár. Na ők találták a világ legdurvább üzletét a HITELT.

A hitel ugyanis nem pénz, hanem HIT-EL. Hit a pénz létezésében. A RÉSZLEGES TARTALÉK ELVE (írd be a gugliba, agyvérzést kapsz de komolyan) azt mondja ki, hogy egy bank a betétesek pénzének, 10-30 szorosát adhatja ki HITEL formájában.

Ez a módszer több, mint 200 éves!

Azaz a bankok a betétesek pénzének tízszeresét kiadják HITELNEK, papíron, majd amikor azt megadják, a kamatot újra kiadják hitelnek egy tízszeres szorzóval. És ez így megy két évszázada.

Persze mindenki azt hiszi, hogy a bankok a betétesek pénzét adják ki, erre kérnek kamatot. Pedig NEM!

Napjainkban a

Hitel egy olyan folyamat, ami révén a semmiből pénz jön létre. Ez az ADÓSSÁG!

Ez az adósság, ami után még kamatot is fizetünk.

Na ezért vannak gazdasági összeomlások, mert a világ nem a produktumot nézi, hanem azt a HITET, ami a produktumot övezi. Mivel a világban a gazdaság hitelből épül kétszáz éve (pl: államadósság), a világban nincs igazi pénz, csak a HIT van, a gazdaság produktumainak értékéről.

Ez most azt jelenti, hogy a megoldás az…?

Igen! Ahhoz, hogy megmentsük a világgazdaságot,

Abban kell hinnünk, hogy képesek vagyunk olyasmit létrehozni, amiről elhisszük, hogy indítómotor.

Ugyan is a belénk plántált évszázados megszokások miatt képtelenek vagyunk a szükségleteink táplálta kényszereink nélkül létezni. Azaz képtelenek vagyunk hit nélkül élni. Szükségünk van rá, mint a kajára, vízre, oxigénre és… ööö… na igen. Mint egy isteni dugásra.

A pénzben nem hihetünk, a termékekben nem szabad hinnünk, akkor miben lehet?

Nos!

Marad a tudás.

Azaz a változatosság kedvéért, ne egy megfoghatatlan, érthetetlen, misztikus és láthatatlan valakiben higgyünk (Istenben, pénzben, politikusban, elvben, ideában, eszmében), hanem mondjuk önmagunkban és abban a tudásban, amit az elmúlt évezredek felhalmoztak számunkra. (Persze nem azt mondom, hogy ne legyen hited! Hinni Istenben szabadságjog és ezt tiszteletben kell tartani.)

Oké Zoli! De mégis akkor mi a feladat?

Röviden elmondom, aztán ha igazat adtok vagy százezren, akkor lehet továbblépni. Ha nem, akkor ez egy pár ezer embert, pár percig lekötő firkálmány marad aztán annyi.

Szóval abban téved a világ, hogy itt mindent meg kell javítani, mindent átfogóan kell beindítani, mindent kell kezelni. De ez emeletes ökörség. Ide áramütésszerű és látványos lépések kellenek, amik a piaci, gazdasági környezetet ámulatba ejtik. ehhez nem kellenek ezermilliárdos lépések, csak pár eszelősen jól irányzott ütés a megfelelő helyre.

Az indítómotor a kocsidban kicsi! DE pár pillanatig kegyetlen erőt képes kifejteni!

Mint egy defibrillátor!

Tudom most azt gondolod megint, hogy te ebben a dologban nem számítasz, de az az igazság, hogy nagyon is számítasz. Te vagy mindennek az alfája és az ómegája, még akkor is ha görcsösen kapaszkodsz a megszokásaidba és nekem pajszerral kell azokról lefeszegetnem!

(nyugi… bláz… kékfrankos)

Korábbi – vitatható finomságú – dolgozatomban rámutattam, hogy vannak erőforrásaink. Élhetnénk velük!

Szóval ez a te döntésed.

De egyvalami biztos! Csinálni kell akkor is, ha te mélán ülsz, bambulsz ki a fejedből, mert a konok akaratgyengeséged olyan gitté állt össze benned, hogy mindegy mit mondok, mindegy mi a valóság, mindegy mi van az ajtódon túl…

TE HINNI AKARSZ.

A HIT KEDVÉÉRT.

És ilyenkor felesleges minden szó, minden gondolat, elszáll az akarat mint a gyenge pipafüst, mert inkább ülsz az erkélyeden, nézed az utcát, szorongatod a pénztárcád, vágyakozol egy szebb világra, semmint…

…mindegy is.

A dolgok lélektana nem ígérget hasznot, pénzt, kocsit, házat, vagy szépen tejelő befektetéseket. A dolgok lélektana olyan szimpla dolgokon múlik, amiket akkor tapasztalsz meg, amikor felütsz egy könyvet, ráeszmélsz egy páratlan műremek csodájára, elmélázol a világegyetem dolgain, és kezedbe véve a sorsod, részesévé válsz mindannak a hihetetlen és felfoghatatlan csodának, amit ma az emberiség kollektív tudásának tekintünk.

Sok szerencsét. 🙂

Juhász Zoli

Tudósok szerint, hamarosan kihal az emberiség – NAPI UFO

Tölts még egyet a világvége előtt.” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kámvás András Válasz a bejegyzésre

    A rávezetés frenetikus. A végén kissé hiányosnak tűntek számomra a konkrétumok. Valamit sejtek, de ez kevés. Különben engem nem nagyon kell győzködni, mivel az Ön tevékenységét látva, hitelesnek tartom a gondolatait is.

  2. Lóska Erzsébet Válasz a bejegyzésre

    Kurvára igazad van.Na ilyen gazdasági minisztert szeretnék.Már bevoltam szarva,hogy kiszállsz.Amikor először olvastalak,meg Zsombit,elhatároztam,hogy beszállok.Aztán mindig jött valami és elfogyott az energia.(72 óra,aztán elkopik).Most újra megpróbálom.Kívánok neked erőt a folytatáshoz és sok támogatót.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük