A három fal temploma
Ez az első verseskötetem.
Petra Vita
Civilnek lenni? Nincs egzakt megfogalmazása annak, hogy ma ki és mitől civil. Civilnek tekintik azt, aki évente egyszer ételt oszt épp úgy, mint aki napi rendszerességgel jogsegélyt nyújt, vagy hajléktalanokat …
Fontos, hogy az ember sikkesen tudjon pofára esni, mert amikor a céltudatosság hülyeséggel párosul, akkor általában megkapjuk azt az átlagot, ami meghatározza a közéletet. Jelen sorokat kifejezetten azoknak írom, akik …
előző rész 13. fejezet. A kreacionista sztoriban van egy epizód, ami rámutat, hogy volt egy olyan időszak az emberiség meglehetősen zavarba ejtő történelmében, amikor az emberek értették egymást, azaz közös …
előző rész 3. fejezet A LEVEGŐ Színtelen, szagtalan gázelegy mely vízben borzasztóan rosszul oldódik és olyan “elhanyagolható és lényegtelen” gázok alkotják, mint például a Nitrogén és az Oxigén. Természetesen …
A szerző előszava Ez egy használati útmutató. Ugye egy Használati Útmutatóról meglehetősen ritkán mondható el, hogy szórakoztató, és az esetek gyakorlatilag nulla százalékában érez bárki késztetést az elolvasásukra! Ez lássuk be érthető. …
Elcsépelt, de naponta megkapom a kérdést, hogy mi a véleményem a melegekről, transzneműekről. Mit gondolok róluk, az életükről, a családvállalási lehetőségeikről, stb. A most következő sorok értő olvasása feltételez némi …
Az oltási sorrend szerintem Egészségügy – azokkal kezdünk, akik aztán lefolytatják Gazdaság és Közintézmények – a gazdaság és a közintézmények dolgozóinak védelme Gyermekek – a jövő védelme Mindenki más – …
Gyors Gazdasági beavatkozás a COVID okozta foglalkoztatási krízisre a háztáji modulrendszer alkalmazásával „HÁZTÁJI MODUL” – Kistelepülési, fenntartható szemléletű központi irányítású, modulrendszerűen fejleszthető, háztáji kisgazdaságok kialakítása A gazdasági gyorsbeavatkozás célja, hogy …
Rövid és teljesen felesleges bevezető! A söralátét méretű adóbevallások és az összetett, komoly, kreatív elméről árulkodó gazdasági tervek (folytatjuk) korában elmondok egy sztorit. Ha a végén nettó elme-roggyantnak érzed magad, …